A résztvevők véleménye rendkívül fontos egy művészetterápiás csoport után. A művészetterápia folyamatának célja az egyének pszichés és emocionális jólétének javítása, és a résztvevők visszajelzései lehetővé teszik, hogy lássam a folyamat hatékonyságát és az esetleges fejlesztési területeket. Továbbá a résztvevők visszajelzései segíthetnek azonosítani, hogy mely módszerek és technikák működnek jól, és melyeket kell esetleg módosítani vagy kiegészíteni a jobb eredmények érdekében, ebből tudok fejlődni és tanulni.
Hálás vagyok minden egyes történetért, amit megosztottak velem!
„A 8 alkalom során sokat tanultam magamról, amiket egyéni terápián nem sikerült felszínre hozni. Nagy hatással volt rám, hogy csoportosan kellett dolgozni, hogy itt bármiről lehetett beszélni, hogy nem voltak elvárások.” (Anna)
„A csoportdinamika, a meghitt, elfogadó hangulat, amit teremtettél és persze a sok izgalmas foglalkozás ” (Kinga)
„Nekem nagyon tetszett, hogy behoztad a mozgást is. Emellett igazi közösséget teremtettél, meghitt légkört biztosítottál és teret adtál mind az önfeltárás, mind egymás megismerésére, valamint lehetővé tetted, hogy valódi művészi igényességű alkotások szülessenek.” (Réka)
„Köszönöm a kérdéseket nagyon sok új dolgot megvilágítottak bennem. ” (Bori)
„A közös alkotások, az énünkről szóló könyvecske, a plakát, amiről később először mások, majd magunk beszéltünk. igazából rengeteg technikát tanultam, amit továbbviszek.” (Tamara)
„Tök jó, hogy mertél spontán is lenni és kipróbálni olyan gyakorlatot, ami a helyszínen jutott eszedbe. Úgy éreztem, hogy bármit megoszthatok, a kellemetlen érzéseket , kritikát is. Köszi ezt a légkört.” (Klári)
„Minden alkalommal volt valami újdonság, új feladat. Nem tudtam mire számítsak az egyes alkalmak során és ez kíváncsivá tett.” (Noémi)